7. fejezet- Boldog Születésnapot Hae Ree.

Annyira örültem neki, hogy hosszú napok után végre kipihenhettem magam. Reggel teli voltam energiával. Szinte szökdécselve mentem be dolgozni, annak ellenére, hogy Lee menedzser átpasszolta a fiúkat a mai napra. De ma végre rajzolhatok. Már nagyon hiányzott. Rögtön felkaptam a felszerelésem az állványommal és mentem a fiúkhoz, hogy elkészítsem róluk a vázlatot. Nagyon hangosak voltak már korán reggel, de örültem neki, hogy mindenki ilyen vidám.
- Jó reggelt. – tettem le a holmikat az asztalra.
- Jó reggelt! – köszöntek egyszerre.
- Kipihentétek magatokat a tegnapi után?
- Nagyon meleg volt az a vacak. Azt hittem meggyullad rajtam. – panaszkodott Jae Hyun.
- Bent van a teremben, visszahozzam? – viccelődtem.
- Köszi, nem kell. – tiltakozott Hwi Seung. – Csak akkor vesszük fel megint, ha már kilátástalan a helyzetünk.
- Értem. – nevettem. – Nos, úgy gondoltam, hogy mivel ma nem sok dolgotok van, ezért mindenki szán rám egy kis időt. Ti döntitek el, hogy milyen beállásban, de kérlek, vegyétek elő a kreatív oldalatokat, különben én fogom megszabni.
- Értettük. – tisztelgett Kwang Jin.
Leültem rajzolni sorban őket. Természetesen egy pillanatra se tudták befogni a szájukat. Alig bírtam befejezni egy vázlatot, mert folyamatosan ott sürögtek körülöttem. Hoon szinte az arcomban volt. Elfordítottam a fejem, így közel volt az arca. Szemei tágra nyíltak és vadul pislogtak.
- Nem raknál be valami zenét? – mondtam közömbösen.
- Hja! – lökte félre Seung Hyub. – Menj és rakj be valami kellemeset.
Mit az Isten, hát a feldolgozást választotta. Rögtön eszembe jutott, hogy ez nem tetszik a mi kis leaderünknek, de nem érdekelt, mert nekem igen.
- Hae Ree- si? Van barátod? – kérdezte Jae Hyun, amin kissé meglepődtem. Öt kíváncsi szempár meredt rám. Meg se mozdultak, csak várták a választ, én meg egyikről a másikra néztem.
- Igen, van. – mondtam végül egy orbitális hazugságot, de így volt a legjobb.
- Gondoltam… - mondta végül.
- Na, akkor cserélj helyet Hwi Seung-al, mert te jössz.
- Jól nézek ki? – ült le elém.
- Perfect! – adtam neki nagy likeot.
Mivel rengeteget mozogtak, ezért nem tudtam mindenkit levázlatolni, de ötből három nem is olyan rossz arány. Betereltem mindenkit a furgonba és beültem a volán elé. Fodrászat és bevásárlás. Ennyi összesen a dolgom.
- Kösse be mindenki az övet. – anyáskodtam és már indítottam is. Nagyon nehéz volt parkolni a kocsival, még sosem vezettem kis buszt. Ahogy beértünk a fodrász lányok rögtön munkához is láttak. Gondoltam, míg várok, addig én is megteszem, amit már rég szerettem volna, megcsináltatom a hajam. Végül nem mertem világosabbat kérni, de legalább adtak neki egy kis formát és sokkal jobban éreztem magam. Mindenkinek szuper lett a haja és már mentünk is tovább. A bevásárlóközpont igen veszélyes egy előadó művésznek. Maszkokat és sapkákat fel és csak semmi feltűnősködés. Mindössze egy üzletbe kellett volna bemennünk, de útközben Seung Hyub eltűnt. Sosem voltam még olyan mérges rá, mint akkor. Aggódtam és körmömet rágva kerestem. Egyedül a férfi mosdóban nem mentem be, de már azon is gondolkodtam, hogy megnézem ott is. Elszakadtam a fiúktól és elhagytam az egyiket. Remek. Nekem biztosan végem, főleg ha valami baj lesz. Rohantam, hogy visszamenjek a fiúkhoz, mikor megláttam őt.
- Hová mentél? Azt hittem infarktust kapok, mindenhol kerestelek. Nem hiszem el. – ragadtam karon és bevonszoltam az üzletbe. – Hol voltál?
- El kellett intéznem valamit.
- Jó, mindegy, hagyjuk. Induljunk vissza. – fel tudtam volna robbanni az idegtől. Mérgesen csaptam be a kocsi ajtaját és bekötöttem magam. Majd Lee menedzser megoldja ezt a problémát vagy vásárolok nekik online. Nem vagyok én erre kiképezve. Azt sem tudom mi a feladatom, vagy mit kellene tennem. Úgy ültek hátul, mintha mi sem történt volna, csak én voltam feszült. Mikor sikerült lenyugodnom, tudatosítottam magamban, hogy nem történt semmi baj és már biztonságban vagyunk. Igazi megnyugvás volt leparkolni a cég elé. Nagy kő esett le a szívemről. Mégis mi a dolga egy menedzsernek? Zárjam be őket vagy kezeljem őket úgy, mintha átlagos személyek lennének? Milka lila gőzöm nem volt. A nap már megbukott az égbolton, vörösen jelezve, hogy hamarosan lemegy. Észre sem vettem mennyire hamar elment ez a nap. A telefonomhoz kaptam, mert valaki hívott. Az anyukám volt az.
- Szia, anya. Hogy vagy?
- Jól Hae Ree. Milyen az új munka? Nagyon hiányzol, mikor jössz haza?
- Sietek haza anya, csak rengeteg a dolgom mostanában. A megnyitó után hazamegyek hozzád és otthon leszek egy darabig. Megígérem.
- Nagyon elfoglalt az én kicsikém. Hae Ree… - tartott szünetet. – Boldog szülinapot kicsim. – szipogott.
- Ne sírj anya, sietek haza.
- Jól van! Jól van! Menj és tedd, amit tenned kell.
- Vigyázz magadra anya. – tudtam, hogy csak helyesel a vonal végén, mielőtt leteszi. Felmentem a próbaterembe és közöltem, hogy a műteremben megtalálnak, ha végeztek a feladattal, vagy ha szükségük lenne valamire. Szomorú voltam, amiért idén sem ünnepelhetek anyuval. Valahogy ez a nap mindig olyan unalmas és magányos. Mindig egyedül töltöttem, ha volt barátom, akkor is bent voltam az egyetemen vagy dolgoztam késő éjszakáig. A születésnapok olyanok, amikből csak egyszer van egy évben. Szerettem volna megünnepelni vagy ajándékokat kapni, demost csak arra vágytam, hogy értékes emlékeket gyűjtsek ezen a napon.
Annyira elméláztam, hogy észre sem vettem, hogy kopognak.
- Tessék. – néztem hátra, hogy lássam látogatóm. – Ah, Jong Hyun…
- Szia. Ráérsz kicsit? Van kedved velem lógni? Mutatni szeretnék valamit.
- Ühm, persze. Semmi akadálya.
Elkapta a kezem és szinte futottunk fel a tetőre. Nem értettem, csak loholtam utána.
- Gyere, mindjárt kezdődik.
Ahogy felértünk, a kezembe nyomott egy csillagszórót és az égre mutatott. Nagy durranással lőtték fel a tavaszi fesztivál tűzijátékait.
- Ah, ez nagyon szép. – gyönyörködtem és közben meggyújtotta a csillagszórókat.
- Boldog Szülinapot Kim Hae Ree.
Olyan boldog voltam, ez volt a legszebb szülinapom hosszú évek óta. Hálás voltam neki, amiért gondolt rám. A korlátra támaszkodtunk és némán néztük a fényeket.
- Hae Ree? – nézett rám komolyan.
- Hmm? – mosolyogtam.
- Azt hiszem, kedvellek. – mondta ki egyszerűen. Nem tudtam, hogy mit válaszoljak, csak némán néztem az arcát. – Nem tudom miért, mikor először megláttalak, már akkor megmozdult bennem valami. Nem kell most válaszolnod, ha nem fogadod el az érzéseim, azt szeretném, ha barátok lehetnénk anélkül, hogy feszengenénk egymás társaságában. – fogta meg a kezem.
- Én… - kezdtem volna, de valaki elkapta a csuklóját. Csak néztem a kezét, tudtam, hogy ki az, de nem hittem el, felkaptam a fejem.
- Engedd el a kezét Hyungnim.
Értetlenül néztem rá, ez már nekem is sok volt.
- Mit keresel itt Seung Hyub? – le se vette a szemét Jong Hyunról. A szikrák úgy pattogtak köztük, mint az előbb a csillagszóró.
- Téged.
- Légy szíves engedd el a kezét. – azt akartam, hogy Seung Hyub engedje el Jong Hyun kezét, de végül az én kezemet engedte el. Vettem egy mély levegőt. – Azt hiszem, nekünk beszélnünk kell. Ne haragudj Jong Hyun. – fordultam el mindkettőjüktől és elindultam a műterembe. Vártam, hogy Seung Hyub utánam jöjjön. A hajamat ki tudtam volna tépni. Dühös voltam, nem csak a pillanatot, de a születésnapomat is keresztülvágta. Belépett és becsukta az ajtót. Újabb mély levegőt vettem, hogy nyugodtan tudjak vele beszélni.
- Miért csináltad ezt? Mit akarsz tőlem? – kissé hisztisebben sikerült, mint ahogy akartam.
- Ő a barátod? – kérdezte gúnyosan.
- Ha az lenne is, mi közöd van hozzá?
- Látta már a kitapétázott szobádat?
- Nem tartozom neked semmilyen magyarázattal, hisz nem vagyunk semmilyen kapcsolatba a munka kapcsolaton kívül. Miért teszel úgy, mintha bármi is lenne köztünk? – tudtam, hogy nagyon is van köztünk valami, de nem akartam bevallani neki. – Nem emlékszem semmire, abból, ami történt.
- Tegyek olyat, amire emlékezni fogsz? – jött hozzám egyre közelebb, arra kényszerítve, hogy a falnak vessem a hátam. – Teszteljük le, hogy akkor van-e köztünk valami. – hajolt az arcomhoz közel és én elkezdtem remegni. Forró levegőt lehelt az ajkaimra. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Csak néztem vággyal teli szemeibe és nem tudtam ellenkezni. Alig tartottak a lábaim, mintha minden energiámat kiszívta volna az utóbbi pár másodperc. Olyan szaporán szedtem a levegőt, mintha lefutottam volna egy maratont. Nem csókolt meg, csak eltűrte a hajam. Megakadt a levegő a tüdőmben, ahogy ajka a nyakamhoz közeledett.
- Vegyél levegőt Hae Ree. – karolta át a nyakam, majd hirtelen elhúzódott. Egy nyakláncot akasztott a nyakamba. Megérintettem az apró ékszert és ránéztem.
- Boldog Szülinapot. –mosolygott. Nem tudtam mit mondjak, annyira összezavart, legszívesebben sírtam volna.
- Seung Hyub, ez így nem fog menni. Nem én vagyok az, aki neked kell. Ha letelik a hat hónap én elmegyek innen. Ne tedd ezt velem. Pontosabban, nem tehetjük ezt egymással. Nekünk nem hiszem, hogy lenne jövőnk. Te találsz majd egy jobbat.–igen, fájt kimondanom ezeket a szavakat, de így éreztem helyesnek. Kivettem a láncot a nyakamból és vissza akartam adni.
- Értem. – mondta szomorúan. – Kérlek, tartsd meg, neked vettem. – zárta össze kinyitott tenyeremet és hátat fordított.
Nem akartam visszamenni Jong Hyunhoz, de kénytelen voltam azt a szálat is elvarrni valahogy. Tudtam, ha rosszul csinálom, nagyon rosszul fogom magam érezni a következő öt hónapban. Hogy léptem ekkora kutyagumiba? Hogy fogom ezt megmagyarázni Jong Hyun-nak? Nem akarom megsérteni az érzéseit, de nem mászhatok bele ebbe a szerelmi drámába, aminek én vagyok a főszereplője.
Ott várt rám, hogy visszaérjek. Némán léptem mellé. Csak az eget bámulta, amin már nyoma sem volt az előbbi fényeknek. Mintha minden olyan sötétté vált volna.
- Jong Hyun…- kezdtem volna.
- Ne aggódj, ezt már tudtam.
- Hogy? – lepődtem meg.
- Már akkor tudtam, mikor kirohantál utána a stúdióból.
- Félreérted, nincs semmi köztünk és nem is lesz, de hozzád sem kerülhetek közel, mert én ki fogok lépni ebből a világból és újra egyedül maradok. Nem akarom, hogy ez a barátságunk rovására menjen. Sajnálom. – tényleg nagyon sajnáltam. Más körülmények között, mindent megadtam volna, hogy vele lehessek, de az élet igazán kegyetlen volt velem, ha a szerelemről volt szó. Talán kétértelmű jelzéseket adtam, de nem akartam, hogy ez legyen belőle. Vacakul éreztem magam és nem tudtam mit mondani, még akkor sem, mikor Jong Hyun olyan megértően mosolygott rám. Azt hittem ez életem legboldogabb születésnapja, de végül katasztrófa lett ez is.