5. fejezet- Egy értékes barát.

Jong Hyun és én olyan felszabadultan tudtunk egymás társaságában lenni, hogy már egyáltalán nem volt baj a kommunikációval köztünk, mintha mindig is barátok lettünk volna. A munka befejeztével megbeszéltük, hogy együtt vacsorázunk és eltöltjük az időt egy kicsit.
- Pizza megfelel? – kérdezte mikor már a folyosón sétáltunk.
- Nekem megfelel.
- Akkor gondoskodom róla. Este látjuk egymást. Szia. - intett és már rohant is a stúdióba. Én meg csak néztem, ahogy elmegy és vadul kalimpáltam. Repülni tudtam volna az izgalomtól.
- Micsoda szikrák. – állt meg mögöttem Ali. – Látom összemelegedtetek. – Csak felhúztam az orrom és vigyorogtam, mint a halloween-i tök.
- Együtt vacsorázunk. – Nem is figyelt rám, mert, ahogy befejeztem a mondatot, hallottam, hogy a nevemen szólítanak.
- Kisasszony, én ma már nem leszek bent, csak visszahozom a fiúkat a felvételről. Holnap, a reggeli órákban megkeresem, hogy miről is lenne szó, de még ma küldök önnek egy emailt is a részletekről.
- Rendben Lee menedzser. – hajoltam meg és már indultak is tovább a fiúkkal.
- Mit sózott rád a menedzser?
- Valami jelmezt kell csinálnom.
- Ah, biztos a gyerekek showja.
- Az mi pontosan?
- Gyereknapon fognak jótékony célból fellépni a gyerekeknek.
- Az Ő dalaikkal?
- Nem, főként feldolgozásokkal.
- Ah, értem, de nem tudtak volna valamit csak egyszerűen venni? – fintorogtam.
- A szoros határidő miatt nem vállalta a szabászat. Részvétem… - simogatta meg leszegett fejem és otthagyott. Nem volt más választásom, mint visszakullogtam a kis kuckómba, hogy befejezzem a portrét. Imádtam, hogy csak én voltam, a ceruzám és a zene a fülemben. Teljesen el tudtam feledkezni minden gondomról miközben rajzoltam. Egy pár percnek tűnt az egész és már be is fejeztem. Lekaptam a fülesem. Nagyon tetszett a végeredmény. Beletettem egy hengeres tartóba és rohantam, hogy elsőként mutassam meg Jong Hyunnak a kész művet, de ahogy kiértem a folyosóra már jött is velem szemben kezében egy óriási pizzás dobozzal és két üdítővel. Felemelte az üdítőket jelezve, hogy minden megvan és itt a vacsoraidő. Én is felemeltem a hengert és elindultam felé.
- Kész van? – kérdezte, ahogy odaért elém.
- Bizony. – mosolyogtam. – Kaptam egy kis löketet, így hamar befejeztem. Nem mintha most rajzoltalak volna először. Rengeteg kép van rólad.
- Tényleg? Azokat is láthatom?
- Ühm. – pirultam el kissé. –Azok a szobám falán vannak. – vallottam be.
- Ah! – harapta be alsóajkait elpirulva. – Akkor ez az egy is elég lesz egyelőre. De előtte menjünk együnk.
Bólintásomra elindultunk a stúdióba. Letette a dobozt az asztalra és hellyel kínált. Igazán lovagias volt, még az üdítőt is kinyitotta nekem.
- Sok dolgod volt ma? – kérdeztem, miközben ettünk.
- Viszonylag. De még mindig maradt időm egy kis meglepetésre neked.
- Nekem? - Csak bambultam, miközben leült a monitor elé és elindított egy zenét.
- Ez az a Hyloyn dal, amit énekeltünk. – állapítottam meg.
- Szeretném, ha felvennénk. Benne vagy?
Annyira meglepődtem, hogy nem tudtam, hogy ugráljak, vagy zavarban legyek. Kicsit féltem. Na jó, nagyon féltem, de azért belementem.

„Ne legyél beszari Hae Ree! Fighting!” 

Míg magamat bíztattam, már bent ültem a mikrofon előtt. Jong Hyun felkapta a kamerát és rám szegezte.
- Fel is vesszük? – tettem fel a fejhallgatót a fülemre.
- Már megy.
- Ne! – toltam el az arcomból a gépet nevetve. Látta rajtam, hogy ideges vagyok, folyton a tenyeremet töröltem.
- Ne legyél ideges, csak gondolj valakire és érzéssel csináld. Menni fog. –állította be a kamerát egy fix pontra és leült az üvegfal másik oldalára.
Amikor elindult a zene, azt hiszem elengedtem mindent, ami addig bántott. A régi szerelmet és a bűntudatot, amit éreztem. Mindig csak másra koncentráltam. Soha nem voltam jó a kapcsolatokban. Azt hittem örökké fog tartani, de mire rájöttem már régen vége lett. Nem bánom. Ha egyszer újra szerelmes leszek, tudom, hogy jobban fogom szeretni, mint valaha bárkit is és képes leszek megváltozni érte.
Mint egy bolond úgy mosolyogtam a dal végén, de soha nem voltam még olyan vacakul magányos, mint az elmúlt percekben. Boldognak kellett volna lennem, de mégsem így éreztem. Visszamentem Jong Hyun-hoz. Természetesen észrevette, hiába próbáltam leplezni.
- Jól vagy? Nem kellett volna erőltetnem.
- Nem. – tiltakoztam. – Csak olyan sok dolog történt velem mostanában, hogy megérintett a dal. – szipogtam kissé, de vigyorral az arcomon. Távolságtartóan, de megölelt, hogy vigasztaljon. Tudtam, hogy nem több mint egy puszta baráti gesztus, így nem toltam el magamtól.
- Oh, elnézést. –lépett be valaki az ajtón. Gyorsan elszakadtam tőle, nehogy félreértés legyen belőle.
- Csak itt hagytam a kulcsaim, egy pillatat és már itt sem vagyok Hyungnim.

„ A francba! Ez az ő hangja.”

Hátra sem mertem nézni. Nem akartam látni, hogy mit gondol rólam. Mikor azt mondtam szeretném tudni, akkor tévedtem, nem akarom, mert már tudom, hogy semmi jót. Nem tudtam, hogy melyik volt a nagyobb hiba. Közel kerülni Jong Hyun-hoz vagy közel kerülni Seung Hyub-hoz. Azt hiszem utóbbi picit bonyolultabb lett, mint terveztem.

Felkapta a kulcsokat és gyors léptekkel hagyta el a szobát. Mentsem a menthetőt vagy inkább hagyjam? Nem tudtam hagyni.
- Rögtön jövök. – rohantam volna utána, de nem tudtam megszólalni, amikor megláttam. Egy lány várt rá. Átkarolta a vállát és eltűntek a lépcsőfordulóban, így én is visszamentem.
- Próbáljuk újra. – mondta Jong Hyun és addig vettük fel, míg nem volt jó az egész. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen kemény munka, elfáradtam, de Jong Hyun végig nagyon jó tanácsokat adott, így sikerült befejeznünk.

Csak forgolódtam az ágyamban, alig tudtam aludni, így reggel úgy mentem dolgozni, mint egy kosár csipás macska. A buszon megnéztem alaposan a Lee menedzser által átküldött emailt, így már valami fogalmam is volt róla, hogy mit is kell csinálnom. Állatos jelmezeket Hwi Seung-nak, Jae Hyun-nak és Seung Hyub-nak. Nem nézett ki egyszerű melónak, de tudtam, hogy meg tudom csinálni. Lee menedzser már várt rám a fiúk próbatermében. Az asztalon egy halom cucc a jelmezekhez. Merevítő, anyag és egy varrógép teljes felszereléssel.
- Jó reggelt Hae Ree – si, elhoztam mindent, amire szüksége lehet. A határidő nagyon szoros. Összesen három nap van, hogy elkészüljön. – csak tátogtam, szóhoz sem hagyott jutni. – Ne aggódjon, mindenben a segítségére leszünk. Nekem el kell mennem. A méreteket vegye le és lásson hozzá. Nagyon hálás vagyok. – hajolt meg és már ott sem volt.
- De… - szóltam volna még utána, de inkább csak becsuktam a számat és mérgesen felkaptam a mérőszalagot. – Leveszem a méreteket. Ti hárman, kezeket fel. – léptem oda Hwi Seung-hoz elsőként. – Kwang Ji-si, ha megkérlek, adnál nekem egy tollat és papírt? – azonnal hozta is, ahogy megkértem. Felírtam a méreteit.
- Jae Hyun-si, fújd ki a levegőt, nem leszel izmosabb attól, ha felfújod magad. Maximum lötyög majd rajtad a ruha.
- Francba. –nyafogott, míg a többiek a markukba röhögtek. Seung Hyub-nál hezitáltam egy kicsit, de egy pillantás nélkül emelte fel a kezét. Átvettem a mellkasán a mérőszalagot. Közel hajoltam hozzá, hogy átérjem. Tudtam, hogy szemeivel engem néz. Felnéztem rá, majd hirtelen lesütöttem a szemem.
- Ez.. Ez… Mi volt? – röhögött Jae Hyun, mire Seung Hyub meglökte. – Noona, rám nem néztél így. –kapálózott a kezeivel.
- Maradj már! – csitította a leader.
- Szeretnéd? – vigyorogtam. Újra zavarba hoztam, de én nagyobb zavarban voltam, mint azt gondolta csak nem mutattam ki.
- Whoooa. – szóhoz sem jutott.
- Te egy béka leszel Jae Hyun-si. Te, - mutattam Hwi Seung-ra – egy csibe. Te pedig. –szívesen mondtam volna, hogy egy majom, de inkább mást mondtam. – Te egy medve leszel. Valószínűleg meg fogtok dögleni ezekben a cuccokban. Nehéz és meleg lesz. Én megyek, csinálom a dolgom, ti is csináljatok valami hasznosat. – néztem Seung Hyub-ra, aki épp a mini kosárlabdákat dobálta a hálóba.

Három kört tettem, mire mindent átvittem a kis kuckómba. Elkészítettem a szabásmintát és már dolgoztam is. Nem tudom, hogy ez a rész hol van a szerződésemben, de mégis mit mondhattam volna? Elvállaltam és kész. Három nap… Nem tudom, hogy élem túl.