15. fejezet - Kínos meló.

Épp az egyik fotózásra készültünk, s eléggé késésben is voltunk. Összeszedtem minden ruhát, ami kellet, szóltam mindenkinek, aki velünk tartott és már mentünk is a kocsihoz.
- Hae Ree! –kiabáltak utánam, mire hátranéztem. Egy nagy kosár virággal jött felém az egyik munkatársam. – Neked hozták az előbb.
- Nekem? – lepődtem meg és kivettem a kártyát belőle.
„ Csak szeretném, hogy tudd, nem adom fel. – JH”
Saját kezűleg írta meg a kártyát és nagyon örültem az egésznek.
- Bevinnéd a próbaterembe Unnie? Nagyon késésben vagyunk. – dugtam vissza a kártyát.
- Persze.
- Köszönöm. – fordultam a fiúk felé, akik majd meghaltak a kíváncsiságtól, hogy kitől kaphattam ennyi virágot. Nem válaszoltam fel nem tett kérdésükre, csak mentem tovább a kocsiig. Vezetés közben azon gondolkodtam, mit kezdjek udvarlómmal. Lehet nekem is jobb lenne, ha kiszakadnék ebből a körforgásból végre. Adjak neki esélyt? Lehet, elfelejtem ezt az egész káoszt, amibe belecsöppentem.
- Noona, túlmentünk a címen. – szólt rám Hwi Seung
- Hah? – léptem a fékre és előrehajoltam, hogy jobban kilássak a szélvédőn. – Bocsi. Elkalandoztam.
- Biztos a virágokon jár az eszed. – jegyezte meg epésen Seung Hyub.
- Talán… - válaszoltam és visszatolattam, hogy meg tudjak fordulni. Már így is késésben voltunk, úgyhogy rohanni kellett be. Illedelmesen üdvözöltük a csapatot és elnézést kértem, amiért késtünk. Minden készen volt, csak a fiúk nem. Átöltöztek, megcsinálták a hajukat és feldobtak egy kis színt az arcukra. A tükörből néztem magam. Rövidnadrág, póló és térdzokni volt a mai öltözékem egy piros tornacipővel kiegészítve. Hajamat magasan a fejemre kötöttem, de még így is leért a hátam közepéig. Egy nő guggolt mellettem és a lábamat vizsgálta.



„Mi baja?”

Furcsálltam, így szembeálltam vele és óvatosan lehajoltam.
- Segíthetek?
- Pont téged kereslek. – ugrott fel és megfogta a vállam.
- Engem? Ismerjük egymást Unnie? – néztem rá bután.
- Nem, de én téged kerestelek.
- Hát ezt most nem igazán értem. –húztam a számat értetlen vigyorra.
- Dolgoznál velem? Megfizetem.
- Huh? – nyújtottam előre a nyakam kimeresztett szemekkel.
- Csak egy pár kép kellene a magazinba. Pont ilyen ember kellene, mint te. Segíts, kifutok az időből.
- Hát jó. – egyeztem bele dadogva, de fogalmam nem volt, hogy mibe.
- Készítsék elő a magazinfotózáshoz. – intézkedett és már nyomtak is a székbe, hogy megcsinálják a hajam, a sminkem és hozták a ruhákat is. A fiúk tették a dolgukat, míg rajtam dolgozott a fél csapat. Teljes kétségbeesés vette át rajtam az uralmat. Azt sem tudom, mi folyik körülöttem. Az már biztos, hogy nem bundákban fognak lefotózni, mert, ahogy hozták a ruhákat, láttam, hogy sport ruházat van közte javarészt.


„Egyszer élünk…” 

Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy már öltöztem is. Egy fekete sportmelltartót és sortot kellett felvennem, amire csak egy bő fehér inget adtak rám.
- Nekem ez nem fog menni. – ki se mertem menni az öltözőből. A körmömet rágtam, nem tudtam, hogy mit csináljak. Mindig olyan feladatokba kúszok bele, amikhez semmi közöm nincs. Valaki mindig lepasszol nekem valamit. Ennyire hülyének nézek ki? Egy káosz az életem, mióta betettem a lábam az ügynökséghez. Addig a fene se foglalkozott velem, most meg mindenki engem ugrál körbe. Nem tartottam magam elégnek ehhez. Ha már elvállaltam, akkor legalább csináljam jól. Bár gőzöm sem volt mibe mászok bele megint. Szégyelltem magam, de muszáj volt kimennem. Miért nem lehet rajtam normális ruha? Teljesen kétségbe voltam esve. Mire kiértem, a fiúk már végeztek, de úgy szaladtam el mellettük, hogy eltakartam az arcom, még véletlenül se lássanak meg. Nem akartam nekik magyarázkodni, csak berohantam a terembe, ahol lennem kellett. Odavezettek egy székhez és leültettek rá.
- Nekem fogalmam sincs, mit kell csinálnom. – mondtam a fényképész nőnek, aki csak vigyorgott.
- Csak légy szexis. Ezek sport ruházatok, a sport fehérneművel kezdjük. Utána még két ruha és kész vagyunk.
- De ez olyan… - dadogtam. – Olyan kevés…
- Ne legyél zavarba, valaki ilyet hord edzéshez.
- Ilyet? – kérdeztem vissza meglepetten. – Akkor már teljesen nyugodt vagyok. – hazudtam, mert egyáltalán nem voltam az.

„Legyek szexi? Hogy a fenébe legyek az? Jó, próbáljuk meg.”

A zene elindult és kattogott a fényképezőgép. Egyik beállítás után jött a következő. Játszottam a kezemmel, a hajammal, az egész testemmel, úgy, ahogy a TV-ben láttam. Miközben azt hallgattam, hogy nagyon jó és mosolyogjak és legyek szexi.
- Oké, következő ruha. – felálltam a székről és elindultam kifelé, de megláttam őket a többiek között.
- Hát ez fasza. – húztam el a számat szégyellve magamat.
- Kerestek a fiúk, így behívtam őket. – mondta az egyik illetékes.
- Köszi. - hát nem voltam hálás neki az biztos. Odamentem hozzájuk, de csak végigmértek vigyorral a képükön. Összerántottam magamon az inget. El is felejtettem, hogy mi van rajtam.
- Tünés kifelé. – hessegettem őket el.
- Te… Mit csinálsz ebben a cuccban? – mutatott rajtam végig a leader.
- Később elmondom, de menjetek ki.
- Én ugyan végignézem. – ült le Jae Hyun.

„Remek”

Nem voltam ideges egy kicsit se. Kimentem az öltözőbe, de Seung Hyub követett.
- Most épp mit csinálsz? – ijesztett meg, ahogy belépett. Magam elé kaptam a már levetett inget.
- Menj ki, mert öltözöm. –löktem meg a karját. – Kicsit se vagy tekintettel erre?
- Öltözz fel, hazamegyünk.
- Én vagyok a menedzser és te csinálod azt, amit én mondok és nem fordítva. Megcsinálom a fotózást és utána megyünk. Az se érdekel, ha végignézed, míg öltözöm. – néztem vele farkasszemet és most először láttam rajta, hogy zavarba hoztam. Csak bámult, majd megfordult és kiment. Átöltöztem. A következő ruha már sokkal kedvezőbb volt. Fehér topp és rövidnadrág. Visszamentem újra, majd az utolsó ruha is rám került, ami egy szürke felső volt egy passzos nadrággal. Ez volt a legjobb az egészben, ebben már nem éreztem magam kényelmetlenül. A fiúk végignézték az egészet, de már nem is foglalkoztam vele, mert kellőképpen fel voltam bőszülve.
- Mehetünk. – léptem ki az öltözőből már a saját ruhámban.
- Hae Ree! – szaladt utánam a fényképész. – Ne hogy itt hagyd a ruhákat meg a fizetésed.
- A ruhákat is megkapom? – nyújtotta át a táskákat és a borítékomat.
- Köszönöm, hogy segítettél. Nélküled nem tudtam volna lapzártára elkészíteni. Hálás vagyok. Ha szeretnél a jövőben ezzel foglalkozni, akkor hívj fel. – adta át a névjegykártyáját. Mostanában elég sok lehetőséget kapok, még válogatni is tudtam volna, hogy mi legyek énekes vagy modell. Én csak vissza akartam menni a kis kuckómba és rajzolni, de ezt nem mondhattam.
- Én köszönöm. – hajoltam meg és távoztunk. Beültünk a kocsiba és szinte hallottam a ki nem mondott gondolatokat. – Tudom, hogy mire gondoltok, de azért csináltam, hogy segítsek valakinek, én se tudtam, hogy ez lesz a feladatom. Csak úgy megtörtént. De most van egy kis pénzem, mit szeretnétek enni? – néztem hátra a borítékot lóbálva.
- Nagyon jól néztél ki Noona. – bókolt Jae Hyun, mire Seung Hyub éles szemekkel nézett rá. – Mi van? – kérdezett rá, mire Hoon a szájába nyomott egy nyalókát én meg indítottam és jókat nevettem magamban. Igazság szerint még élveztem is. Seung Hyub féltékenykedése meg egyenesen boldoggá tett. Vettem nekik csirkét és kitettem őket a háznál. Már épp indulni akartam, amikor Seung Hyub bepattant mellém a kocsiba. Tudtam, hogy egy adag prédikálást fogok kapni és úgy döntöttem, hogy végighallgatom, legalább kimorogja magát és nyugodtan alszik. Karba tettem a kezem és vártam, hogy elkezdje.
- Hogy gondoltad ezt? Ezek a képek megjelennek majd mindenhol. Mindenki téged fog nézni az újságban, abban a kevés ruhában.
- Miért zavar ez téged?
- Nem akarom ezt. Nem akarom, hogy csorgassák a nyálukat az emberek.
- Miért? Nem vagyok mindenkinek az ideálja, sőt, elég kevés embernek vagyok szép. De nem is akarok az lenni. Amúgy sem kell neked semmit megmagyaráznom. Főleg, hogy nem tartozom hozzád. Neked csak miatta kellene aggódnod. – néztem a telefont a kezében, aminek a kijelzőjén vadul világított a Cherry név. Roppantul idegesített, így inkább nem is néztem rá. – Nem kell ezentúl értem aggódnod, vagy féltened, mert van kihez tartoznom nekem is. Úgy döntöttem, hogy elfogadom Jong Hyun-t minden tüskéjével együtt, amit okozni fog.
- Ezt komolyan mondod?
- Miért? Te vagy az, aki nem tudja eldönteni, hogy hova menjen. Ha ennyire akartad volna, hogy működjenek a dolgok, akkor nem smároltál volna a tetőn Cherry-vel. – meglepődött a kijelentésemen. – Igen, láttam, csak azt nem értem, hogy miért vagy féltékeny és mérges, ha mással vagyok? Én maradjak magamra, míg utánad sírok, te meg szórakozol? Nem igazságtalan ez?
- Én nem szórakozok, próbálom lezárni vele a kapcsolatom, de nem ilyen egyszerű.
- A megoldás egyszerű. Nem kell lezárni a kapcsolatot vele. Csak szeressétek egymást, Ő akkor is itt lesz, amikor én már nem leszek itt.
- Ez zavar? Félsz, hogy ha nem leszel itt, akkor nem lennék hozzád hűséges? – Mit mondhattam volna? A bizalom egyáltalán nem alakult ki kettőnk között, ezért voltunk féltékenyek egymásra. Hogy érzünk egymás iránt valamit az biztos, de nem tudjuk ezek az érzések milyen mélyek bennünk és hogy ha különválunk, akkor mennyire lesznek tartósak. Vagyis csak én nem voltam biztos, az Ő érzéseibe, mert folyamatosan kétértelmű dolgokat csinált.
- Nem félek, mert már eldöntöttem, hogy mit fogok tenni. Csak legyünk jó barátok, ahogy már kértelek és még valami…- tartottam szünetet. - Ha bárkivel is vitatkozol a csapatban miattam, célzok itt Hoon-ra jusson eszedbe, hogy Ő csak belecsöppent ebbe, nem akarta. Megbeszéltünk mindent, ami kettőnkre vonatkozott. A továbbiakban nem akarok erről beszélni. Ne foglalkozz vele, hogy kivel vagyok, vagy mit csinálok. Ne ments meg, ne zavarj össze és ne feledd, hogy kettőnk között, csak munkakapcsolat van, semmi több. Ehhez fogom magam tartani és remélem te is. Mehetek? – ránéztem és csak némán az ölébe bámult egy szót se szólt. Kicsit megijedtem, de egy szó nélkül szállt ki az autóból. Talán túl kemény voltam hozzá, de máshogy nem fogja ezt abbahagyni. Nem szédíthet a végtelenségig, mert olyan lyuk van már miatta a szívemen, hogy sose gyógyul be. Visszamentem az ügynökségre a virágomért, de fájt a szívem, csak guggoltam a virágok felett és üresnek éreztem magam.
- Elfogadod a virágokat? – érkezett a hang a hátam mögül. Felálltam és megfordultam. Jong Hyun állt ott zsebre dugott kézzel. Tudtam, hogy nem a virágokat kérdezi, hanem, hogy elfogadom-e őt, így csak bólintottam egyet. Elmosolyodott, odajött hozzám és megölelt.

„Tudom, hogy szeretni foglak, mert szeretni akarlak.”