4. fejezet – Másnaposan…

Berohantam a terembe és becsuktam magam mögött az ajtót. Letettem magam a székre és az asztal lapjára fektettem a fejem. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Becsuktam a szemem, de háborgó érzéseim nem akartak elcsitulni. Elővettem a papírt és az eszközöket. Valamivel el kellett terelnem a figyelmem. Alig kezdtem el a munkát és kopogtak. Imádkoztam, hogy ne Seung Hyub legyen, de szerencsére Ali lépett be az ajtón.
- Jó reggelt. Már dolgozol? –húzta mellém az egyik széket és leült. A papírjait az asztalomra rakta. – Elég szörnyen festesz. Másnapos vagy?
- Egy kicsit. Nem sokat aludtam… - túrtam a hajamba és próbáltam elterelni a témát, hogy még véletlenül se térjünk ki semmilyen más témára a munkán kívül. – Mit hoztál nekem? – néztem a papírjaira.
- Az igazgatóval beszéltem és arra jutottunk, hogy jó lenne, ha nem képről dolgoznál, hanem modellről. Mindketten úgy gondoljuk, hogy sokkal jobb lesz az eredmény.
- Talán nem tetszenek az elkészült munkák?
- Nem, erről szó sincs, csak olyan műnek hat. A modellről rajzolás különlegesebb nem?
Ezzel egyetértettem. Sokkal másabb egy modellt rajzolni, mint egy képet, így csak bólogattam, de rosszul tettem, mert szédültem és fájt a fejem. – Szóval akkor mit szeretnétek?
- Egyelőre nem tudom, hogy fog beleférni az idejükbe a srácoknak, de talán nem okoz nekik gondot egy vagy másfél óra. Annyi neked is elég nem?
- Elég. A vázlat meglesz, és majd alakítok rajta itt.
- Nekem teljesen mindegy, hogy milyen beállításban. Ma Jong Hyun épp ráér. Olyan 11 óra körül fog megkeresni. Addig minden mást el tudsz intézni. Rendben?
- Igen. –bólintottam.
- Akkor, köszi és majd minden nap jövök reggel a napi rutinnal. A fellépés vázlatai valamint az épületé, mehetnek nyugodtan képről, kivéve a személyes portrékra gondoltunk, de azokkal kellene először végezni. –állt fel a székről és indult kifelé.
- Rendben. Akkor ehhez igazodok én is. Köszi. – álltam fel és mosolyogva intettem neki.
Visszahuppantam a székbe, teljesen szét voltam csúszva, de folytattam tovább a munkát és elkezdtem az épület főbb részeinek vázlatolását. A rajzolás olyan, mintha megállna az idő. Az ember annyira elmerül és kikapcsol munka közben, hogy nem veszi észre mennyire repül az idő. Már fél tizenegy volt, mikor feleszméltem, hogy hamarosan találkozóm van Jong Hyunnal. Úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem előtte a fejem, ezért felmentem a tetőtéri teraszra.
Az arcomba csapott a friss tavaszi levegő. Mélyen beszívtam.
- Ahhh, ez csodás. – támaszkodtam a korlátra és pár percig becsukott szemmel koncentráltam.
- Levegőzöl? – jött hirtelen egy ismerős hang. Úgy megijedtem, hogy a szívemhez kaptam.
- Ne haragudj, hogy megijesztettelek, de nekünk nem együtt kellene dolgoznunk? Vagy a fiúkkal tartasz a felvételre?
- Felvétel? – gondolkodtam. – Úr Isten! A felvétel. – kaptam a kezem a számhoz. - Jong Hyun-si, megvárnál itt? Elfelejtettem a ruhákat. –igyekeztem nem hátat fordítani neki, míg a válaszra vártam, de már rohantam is, ahogy bólintott. – El ne mozdulj innen. Rögtön jövök.
Úgy rohantam le a lépcsőn, mint egy őrült. Berontottam a kis irodámba, felkaptam a táskákat és újabb hajsza a fiúkhoz.
- Ez nem az a szoba. – fordultam ki a teremből, mert rossz helyre mentem. Mint a szél úgy szaladtam.
- Itt vagyok. –vágtam ki az ajtót lihegve. – Esküszöm ez nem az én napom. – fújtattam a falnak támaszkodva. Alig bírtam beszélni, így csak letettem az asztalra a táskákat és nekitámaszkodtam. Remegett a lábam, annyira rohantam.
- Jól vagy Noona? – kérdezte Jae Hyun.
- Rendben vagyok. Öltözzetek. Mindjárt mennetek kell. – fújtam ki egy szuszra. – Lee menedzser sajnálom, elfelejtettem a ruhákat letenni reggel.
- Semmi baj. – mosolygott kedvesen. – Még van két óránk indulás előtt. Eltolták a felvételt.
- Nagy kő esett le a szívemről. Holnap elmegyek és válogatok ruhákat a fiúknak.
- Rendben.
- Ha van valami kívánságotok, vagy elképzelésetek, akkor jelezzétek nekem telefonon.
- Miért nem személyesen? – kérdezte Seung Hyub. Eddig rá se néztem, csak most- A kanapén ült a telefonját nyomkodva.
- Vagy akár személyesen is megtaláltok a műteremben. Akkor… - próbáltam a lehető leggyorsabban távozni.
- Miss Hae Ree!
- Igen, menedzser? – fordultam vissza.
– Vissza tudna jönni egy kicsit? – nem nagyon volt más választásom, de a zabszem benne volt a fenekemben, reméltem, hogy nem a tegnap estét hozza fel a többiek előtt. Szerencsére nem.
- Meghívót kaptunk az egyik műsorba és úgy hallottam, hogy ön jelmeztervező is.
- Igen Uram.
- Tudna a fiúknak készíteni a felvételre?
- Persze, de jelenleg vár rám Jong Hyun. Megbeszélhetnénk este?
- Természetesen.
- Akkor, viszlát. – Nem tudtam úgy elmenni, hogy ne pillantsak rá Seung Hyub-ra. Savanyú vigyor volt az arcán, miközben a kezeit bámulta. Lassan sétáltam végig a folyosón,miközben ezer gondolat cikázott végig a fejemben. Vajon mi járhat a fejében? Annyira kíváncsi voltam. S ekkor beugrott a tegnap este emléke, mikor Ő mondta nekem ugyanezt. Szerintem már rég túl volt ezen a dolgon, csak én nem tudtam túllépni rajta. Biztos sűrűn előfordul vele ilyesmi, hisz híres, jóképű és sorban állnának az ajtaja előtt, egymásnak adva a kilincset. Már a lépcsőn sétáltam felfelé, amikor Jong Hyun jött velem szemben.
- Sajnálom, amiért megvárakoztattalak. Mehetünk a próbaterembe?
- Ühm. – bólintott, miközben megállt előttem zsebre dugott kezekkel.
- Akkor hozom a felszerelésem.

Az állványom beállítottam a legkényelmesebb pozícióba Jong Hyunnal szemben.
- Azt szeretném, ha gitároznál, miközben rajzollak. - Oké. – nézett le a gitárjára. Keresztbe tette a lábát és pengetni kezdett. Ismertem a dalt és automatikusan elkezdtem énekelni. Elragadtattam magam egy pillanatra, így abbahagyta.
- Ah sajnálom. Szeretem ezt a dalt. - Nem, ne sajnáld. Nagyon jó volt. – mosolygott, amitől csak jobban zavarban voltam. – Nagyon szépen hajlítasz, akár csak Hyolyn. Elénekled a végéig?
- Nekem nincs olyan jó hangom, mint Hyolyn-nak. Ő annyira különleges.
- Próbáljuk meg. Gyere. – ütögette a mellette lévő helyet célozva arra, hogy üljek mellé. Kicsit bizonytalanul, de felálltam és odamentem.
- Én még csak karaokéztam. Soha nem énekeltem kísérettel. Sajnálom, ha elrontom. – szabadkoztam. De Ő csak lenézett a gitárjára és játszani kezdett én pedig énekelni. Mosolya vakító volt és egyenesen a szemembe nézett. Zavarba voltam, de azt hiszem elég jó formában az énekléshez. Na, nem voltam profi, de azt hiszem elviselhető volt. Végig tudtam énekelni, bár néhol erőlködtem, mint szúnyog a mocsárban, de csak kijöttek azok a hangok.
- Nagyon vörös az arcod. – nevetett.
- Ah. .. Nagyon zavarban vagyok. – tettem a tenyerem az arcomra és visszaindultam az állvány elé. Még mindig nagyon lángolt az arcom. Épp most énekeltem Lee Jong Hyun előtt.
- Folytathatjuk? – köszörültem meg a torkom és még mindig vigyorgó arcát néztem. Elnevettük magunkat. Sokkal felszabadultabb lettem.
- Örülök, hogy már nem feszengsz a társaságomban.
- Észrevetted?
- Egy kicsit. – mutatta az ujjával, miközben kacsintott. – Beszélgethetünk közben? - Bólintásomra rögtön kérdezni is kezdett.
- Művészlélek vagy. Nem gondolkodtál még azon, hogy gyakornok leszel? Válaszoltam, miközben halkan pengetett én pedig végeztem a feladatom.
- Régen szerettem volna az lenni, de az élet úgy hozta, hogy nem sikerült. A művészeti mindig is jobban érdekelt. Megalkothatok bármit, amit csak szeretnék. Elfuthatok, ha akarok, nem kell senkinek bizonyítanom, csak magamnak. Kicsit olyan ember vagyok, aki mindig is szeretett a háttérben maradni. Sajnálom, túl sokat beszélek. – vakartam meg a fülem mögött zavaromban.

Csak a fejét rázta és elkezdett énekelni, de gondosan figyelt arra, hogy a lehető legkevesebbet mozogjon. Annyira szép volt.