2. fejezet - Mindig elkalandozok…

A következő hetekben, szorgosan alkottam, de már szükségem volt, egy helyre, ami csak az enyém, mert folyamatosan olyan helyeken rajzoltam, ahol le tudtam ülni. Bementem a fiúk próbatermébe, mert épp felvételen voltak és bekapcsoltam a kedvenc zenéimet. Itt nem kellett figyelnem arra, hogy zavarom a szomszédokat a hangos zenével, csak felvettem a hangerőt és táncolni kezdtem. Sok koreográfiát ismertem, középiskolában rengetegszer előadtunk valamit, egy csapat tagja voltam, akikkel azt terveztük, hogy gyakornokok leszünk. Nem így alakult.
Annyira belemerültem a táncba, hogy csak a dal közepén vettem észre az öt fiút az ajtóban, akik karba tett kézzel bámultak rám, idegesítő vigyorral az arcukon. Azt hittem, hogy a helyszínen elsüllyedek. Odaszaladtak hozzám és ők is beszálltak, bár megmondom őszintén nem sok köze volt a koreográfiához, de folytattuk és már nem éreztem cikinek. A végén lerogytak a földre, én is leültem. Kifáradtunk.
- Honnan tudsz te ilyeneket? – kérdezte Kwang Jin.
- Régen gyakornok akartam lenni.
- Miért nem lettél?
- Azt hiszem a művészet jobban érdekelt, mint a tánc.
- Mind a kettő jól megy. – mosolygott.
- Köszi. – álltam fel- Én most megyek dolgozni.
- Ah de kár, pedig még beszélgettem volna. – nyúlt ki a földön nyafogva Jae Hyun. – Mi lenne, ha este iszogatnánk kicsit? – vetette fel az ötletet.
- Nem hiszem, hogy a menedzser belemenne ebbe. – néztem le rájuk.
- Öntünk neki is. – vigyorgott Hoon.
- Cool. – emeltem fel a hüvelykujjam. – Akkor este itt. – pakoltam össze a cuccom és indultam kifelé.
- Ah Ali. – csuktam be magam mögött az ajtót. – Engem keresel?
- Igen, találtam neked egy helyet, ahol senki nem zavar, nem kell elmenned onnan és nyugodtan tudsz dolgozni.
- Tényleg? Induljunk.
- Itt van nem messze, de van benne pár doboz, ami lehet zavar majd.
- Nem lényeges, csak legyen szabad terem.
- Oké.
Elindultunk a kis műtermembe, de útközben megakadt a szemem a kanapén ülő Jong Hyun-on. Keresztbetett lábbal ült és a gitárját pengette. Előtte az asztalon kávé volt papírpohárban.
- Nagyon menő nem? Unnie? – Ali sehol nem volt, lemaradtam. Rohantam utána.
- Hol maradsz már?
- Itt vagyok. –lihegtem.
- Fogadok, hogy őt bámultad.
- Nem is. – hazudtam.
- Nem a francokat, te kis függő.
- Na, jó. Csak egy kicsit megálltam sunyiban. – vallottam be.
- Ez lenne az. – nyitott be. – Kicsit piszkos, de meg tudod oldani?
- Persze! Nem akadály.
- Később visszajövök, hozom az anyagot.
- Oké. –intettem neki, ahogy távozott.
Egy raktár helységet kaptam. Nem hiszem, hogy az utóbbi pár hónapban volt itt takarítva. Ezért nekiláttam. A dobozokat jó magasan egymás tetejére raktam. Viszonylag könnyűek voltak, talán ruhák lehettek benne és plüssök, így nem volt nehéz egy kis teret csinálni magamnak. Kiszabadítottam az íróasztalt és szépen rátettem a laptopom. Kitettem minden felszerelésemet a táskámból, örültem neki, hogy nem kell ezen túl ennyi mindent magammal cipelnem. Az íróasztal mellett szorosan álltak a doboz tornyok, egy lehelet is elég lett volna és már dőlt is volna el, mint a kártyavár.


A nap már lement és én még mindig csak dolgoztam. Kis szünetet akartam tartani, így videókat kezdtem el nézegetni. Első gondolatom Jong Hyun volt, így rákerestem. Mindig is csodáltam.
Kopogtak. Tudtam, hogy Ali az, más nem igen keresne itt.
- Gyere be Ali. – hallottam, ahogy benyitott, de rá se néztem. – Unnie, most nézd meg. – bújtam bele a monitorba a kezemen támaszkodva. – Annyira menő. Olyan jó hangja van és az a mosoly. Ahhh, soha nem lesz ilyen jó pasim. Ahhoz újra kell, hogy szülessek… - furcsálltam, hogy nem szólt egy szót sem.-Nagyon csendben vagy, tudom, hogy unod már a témát. - fordultam meg. – Jesszuska! – löktem meg magam a székkel, egyenesen a dobozoknak. Azt hittem, mind a fejemre fognak esni és vártam… csak vártam összeszorított szemekkel, hogy rám potyogjanak.


„ Nem éreztem semmit.”


Kinyitottam a szemem és felettem hajolt Ő, akiről az előbb beszéltem.
Néztem a szemeibe, haja lazán előreesett.


„ Ezt már komolyan nem hiszem el. Csak én lehetek ekkora marha. Mindent hallott. Tuti, hogy mindent hallott.”


A szívem olyan hangosan vert, hogy szerintem még Ő is hallotta. Lassan felegyenesedett.
- Jól vagy? – kérdezte. Felpattantam a székből és hirtelen hasított belém a felismerés, hogy talán megsérülhetett.
- Omo! Te jól vagy? Nem sérültél meg? Hagynod kellett volna, hogy rám essen. Mit csinálok, ha valami bajod lesz?
- Nem vagyok üvegből… - mosolygott.


„ Ahhh igen, azt látom.”


Csak bólogattam vörös képpel, a videó még mindig csak ment. Gyorsan rácsaptam a billentyűzetre. Olyan zavarban voltam, hogy füstölt a fejem.
- Öhm… - kezdtem volna, de mit is mondhattam volna azok után, amit hallania kellett. – Öhm… Miben segíthetek?
- A többiek szerveztek egy kis összejövetelt és Ali küldött érted.
- Téged? – kérdeztem nyomatékosan.
- Igen. – nevetett.


„ Ali, kinyírlak, az már biztos, hogy ezt nem éled túl. Holnap gipszelt lábbal fogsz kerekezni.”


Mutatta az utat, jelezve, hogy kövessem. A közelbe mentünk egy szórakozóhelyre. Valami privát hely lehetett. Úgy gondoltam itt tombolják ki magukat a fiatalok. Soha nem voltam még ilyen helyen. Ahogy beértünk megcsapott a frissen sütött hús illata.
- Woow! Csodás! – tettem össze a két kezem. – Éhes vagyok. –vigyorogtam Jong Hyunra.
- Gyere. – kapta el a kezem és húzott magával. – Meghoztam a művésznőt. – emelte magasba a kezem. Gyakornokok és előadók voltak körülöttem. Az előbbi izgatottságom szertefoszlott, csak akkor jutott eszembe a történtek, mikor megláttam Ali-t. A kezem a nyakamhoz tettem és jeleztem neki, hogy ki fogom nyírni, de Ő csak az italával a kezében vigyorgott. Nagyon jó volt a hangulat. Énekeltek, táncoltak, ettünk és ittunk. Leültem Ali mellé.
- Ki foglak nyírni, miért küldted oda?
- Nem akartad látni? – mosolygott.
- Leégettem magam. Szörnyű volt.
- Gondoltam, hogy csinálsz valami baromságot.
- Nem néztem hátra, azt hittem te vagy az és pont Őt néztem a neten. Azt mondtam, hogy soha nem lesz ilyen jó pasim, ahhoz újra kell szülessek és konkrétan nyálaztam a képernyőt.
Óriási nevetésben tört ki, mindenki minket nézett.
- Maradj már!
- Jobb, ha iszol ezek után. –nevetett még mindig.
- Tudod, hogy nem nagyon bírom az italt.
- Igyál! – nyomta a kezembe. – Egy húzásra! – nyomta a teli pohár alját, míg ki nem ürült. – Na, most még egyet. – Sikerült azt is lenyomni a torkomon és még vagy négyet megittam. A gyakornok lányok, mind a fiúk körül legyeskedtek.
- Ah, most nézd meg, milyen nyomulósak.
- Seung Hyub jó pasi, csak hozzám fiatal. De ha újra születnék… - nevetett.
- Na, jó lesz, ne húzd az agyam. Minden a te hibád. Egyébként lehet a pia miatt, de szerintem is jó pasi, még nem is néztem meg jobban. – forgattam a fejem őt nézve, ahogy táncikáltak az italukkal.
- Akkor mire vársz? Menj oda hozzá. –noszogatott.
- Unnie! Én nem olyan lány vagyok. Amúgy sem kellenék neki… Nézz már körbe, ezekhez a lányokhoz én fel sem érek.- ittam meg még egyet.
- Nem vagy csúnyább egyiknél sem.
Ahogy a számat töröltem meg egy újabb ital után, Seung Hyub elkapta a kezem és húzott magával táncolni.
- Úgy látszik, mégiscsak te kellesz neki. –kiáltotta utánunk, ezt már tényleg nem hittem el. Mikor lett ez a nő ilyen? Mintha most szabadult volna az állatkertből. Seung Hyub és én elmerültünk a tömegben. Hogy fért el ennyi ember ezen a kis helyen? Benne is bőven volt már ital, teljesen rám tapadt tánc közben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem. Teljesen kiütött a pia, úgy éreztem, hogy haza kell mennem.
- Ne haragudj, azt hiszem, hogy haza kell mennem. – mondtam neki és elindultam Ali felé.
- Azt hiszem, hazamegyek Unnie, kicsit forog a világ.
- Jól vagy? Haza tudsz menni?
- Ühm. – intettem neki és elindultam kifelé. Odakint szakadt az eső.


„Remek”


Elindultam az esőben, de nem sokkal ezután megállt mellettem egy fekete furgon.
- Kim Hea Ree- shi. Jöjjön! – szólt ki a Lee menedzser. Annyira örültem, hogy elvisz, hogy vigyorogva rohantam a kocsihoz. Amint odaértem elhúzódott a hátsó ajtó és Seung Hyub dugta ki a fejét rajta. Csak néztük egymást egy pillanatig. Mosolygott rám és mintha össze akartam volna esni, de elkapta a csuklóm és behúzott a kocsiba. Nem engedte el a kezem még akkor sem, így kihúztam a szorításából.
- Köszönöm, hogy elvisz Lee menedzser. Sajnálom, hogy kitérőt tesz.
- Semmiség. – legyintett a volán elől. – De Hea Ree- shi, a ruhák, amik kellenek holnapra, azok önnél vannak?
- Az holnap lesz? Sajnálom Uram, otthon vannak nálam, elvinné az ügynökségre?
- Nem probléma. – zártuk le ennyivel a témát és elindultunk.