1 fejezet - Itt az idő

A nap előbújt a hosszú tél után, tavaszba váltva. Idegesen álltam az új munkahelyem előtt és néztem azt a bizonyos három betűt az épület kapuján. Régóta vártam egy ilyen lehetőségre, mégis nagyon féltem. Képtelen voltam megtenni azt a pár lépést és bemenni az ajtón. A gyomrom görcsbe rándult. Azt hiszem ettől nem lehettem volna idegesebb. Vettem egy mély levegőt és elindultam. Hathónapnyi munka vár itt rám a szerződésem szerint. Történt ugyanis, hogy egy nap épp az egyik kedvenc doramám néztem, mikor megszólalt a telefonom. Alyssha Unnie hívott. Régen a szülővárosomban közvetlen szomszédok voltunk a szüleivel, de egy nap kiköltöztek Amerikába és csak nagyon ritkán láttuk egymást, viszont a barátságunk töretlen volt, annak ellenére is. Ali, ahogy csak én hívom, egy híres ügynökség marketing menedzsere lett és mindig irigykedve hallgattam a történeteket, amiket mesélt. Az Ő ügynöksége, népszerűsítési és jótékonysági célból keresett egy ötletet, hogy valamilyen egyedi módon reklámozhassa az előadóit. Itt jöttem a képbe én, Unnie által. Fél év múlva egy galéria nyílik az én munkáimmal, amiket az ügynökségről és annak előadóiról készítek. Betekintést nyerhetek a fellépésszervezésbe, az előadók életébe, barátságokat köthetek híres emberekkel és még sorolhatnám. Kaphattam volna jobb lehetőséget? Nem, szerintem sem.


Ahogy beléptem, tátva maradt a szám. A félelmet felváltotta az izgalom. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek a cukorka boltba. Egy öltönyös férfi mellém lépett és udvariasan üdvözölt. Már vártak…
Alyssha a lépcső alján várt rám és integetett.
- Unnie! – mentem oda hozzá és megöleltem.
- Hae Ree! – szorított magához, majd megfogta a vállam és végigmért. – Ezer éve nem láttalak. Úgy nézel ki, mint egy híresség.
Végignéztem magamon, csak egy kinyúlt fekete pulóver volt rajtam és egy térdnél felvágott farmer, hosszú sötét hajtincseim lazán lógtak le a derekamig.
- Gyere, körbeviszlek. –indultunk el a lépcsőn felfelé. Alig értünk el a lépcsőfordulóba, megtorpantam.
- OMG! Ez… Ez… vagyis Ő! – mutattam a lépcsőn lefelé jövő emberre dadogva. Ali csak nézett vissza rám, nem értette mi a bajom. – Jong Hyun… - suttogtam, s egy percre sem tudtam levenni a szemem róla. Meghajoltam, ahogy leért hozzám, Ő is csak egy fejbiccentéssel üdvözölt, de a szája sarkában láttam a visszafojtott mosolyt. Gondolom a hülye fejemen szórakozott ilyen jól.
- Gyere. – mondta Ali és már majdnem el is indultam volna, de nem tudtam levenni a szemem a hátáról.
- Woah. Nagyon menő. – mondtam, mire visszanézett rám széles mosollyal. Még ha csak egy
pillanatig is tartott, de majdnem összeestem.




- Hae Ree! Koncentrálj! Vegyél levegőt légy szíves.
- Oké! – ráztam meg a fejem. – Ez a találkozás olyan volt, mint a kokain. Azt hiszem függő lettem. – ezen már Ő is csak elnevette magát.
- Na, gyere te függő. – indultunk fel a lépcsőn. – Az igazgatóval mindent megbeszéltél?
- Igen, azt hiszem minden világos.
- Rendben, akkor bemutatlak a bandának, csak ne csinálj hülyét magadból, mint az előbb.
Igen, ez jogos volt. Nem tudtam magamon uralkodni. Nem vagyok felkészülve, a szívem a torkomban dobogott az izgalomtól, ahogy kinyílt az ajtó.

„Nyugi Hae Ree, ugyanolyan emberek, mint te.”

Öt fiú ült egy kis asztalnál és hangosan ordibálva nyomkodták egymás szájába a csirkecombokat.
- Ühm-ühm – köszörülte meg Ali a torkát. Hoon felpattant és megtörölte a száját.
- Üdvözlöm menedzser. – szinte vigyázzba állt.
- Pihenj köz legény. – mondta Ali, mire mindenki csak vigyorgott. Hoon, pedig zavartan vakargatta a tarkóját. – Mint mondtam, jönni fog egy művész, aki hat hónapig lesz veletek. Elkísér benneteket, ha szükség lesz rá, Ő felelős a ruhátokért és a jelmezekért az adott videokliphez, fellépéshez.
- Én? - mutattam magamra, mert ez még nekem is új volt.
- Nem mondta az igazgató, hogy te leszel a stylist?
- Nem, ezt az apróságot, biztos elfelejtette. De minden oké, meg tudom csinálni. – bólintottam.
- Oké, gondolom, hogy nem kell bemutatnom őket. Srácok, segítsétek Hae Ree-nek.
- Igenis! – kiáltották egyszerre. Ali otthagyott minket. Innen már magamra vagyok utalva.
- Sziasztok! Kim Hae Ree vagyok. –mutatkoztam be utólagosan.




- Középiskolás vagy? – kérdezte a leader.
- Nem, egyetemista vagyok, 25 éves. – mondtam.
- Whoaaa.Egy Noona!- mondta Hwi Seung. Nagyon aranyos volt, mikor mosolygott, arra késztette az embert, hogy viszonozza a mosolyát.
- Megnézhetjük a rajzaid Hae Ree- shi? – kérdezte Kwang Jin. Bólintásomra átadtam a mappám és lapozni kezdték.
- Ezek nagyon jók. – nézett rám Seung Hyub.
- Köszönöm. Nem baj, ha fotózlak benneteket próba közben? – vettem elő a kamerám.
- Nem. – rázta a fejét Jae Hyun.
- Köszi.
Míg ők végig lapozták a rajzokat készítettem pár fotót róluk. Mindenkiről egy közelit.
- Csak azt remélem, hogy nem a nadrágomról fogsz te is rajzot készíteni, mint az egyik műsorban, mikor modellt álltam. – mondta Hoon, mindenki nevetve emlékezett vissza az adásra.
- Hyung, mi ilyet nem tudunk akkor se rajzolni, ha újraszületünk. – nevetett Hwi Seung.
- De tudunk mást. – kacsintott rám Seung Hyub. – Mutassuk meg. – adta vissza a mappám. Elfoglalta mindenki a helyét a próbához és már kezdték is. A fényképező gép a kezemben kattogott, egész végig. Óriási tapssal jutalmaztam őket a végén.
- Omo, azt se tudom, hogy hol kezdjem. – néztem a képeket végig.
- Álljak neked modellt Noona? – kérdezte Jae Hyun vigyorogva.
- Nem is tudom,- emeltem a számhoz a kezem gondolkodva, miközben végigmértem.-Attól függ, hogy szeretnéd. – Jae Hyun arca megfagyott a célzástól, a többiek meg hangosan nevetni kezdtek. – Csak vicceltem! – mondtam gyorsan nevetve.
- Megijedtem. – kapott a mellkasához komolyan.
- Úgy látszik a hangulattal nem lesz baj. – nyugtázta Kwang Jin.
- Hja, zavarba hoztál. – mutatott rám a dobverővel.
- Sajnálom. – hajoltam meg bocsánat kérés képen.

Talán nem is voltam már olyan zavarban. Ahogy elnéztem az öt fiút, akik mint a testvérek úgy viselkedtek egymással, kicsit úgy éreztem, hogy én is ennek a családnak a része lehetek egy kicsit. Nevetünk, dolgozunk, szívatjuk egymást és barátságot kötünk.